Körülbelül most jutottam el oda, hogy tele van a tököm mindennel, és mindenkivel. Végre azt hittem, hogy simán megkapom azt az állást, amire már majdnem fél éve várok, és akkor a leendő főnököm megkérdőjelezi, hogy vajon alkalmas leszek-e én erre a munkakörre. Szegény ember lánya, meg mit tud ilyenkor tenni, ugyan baromira szégyelli a pofáját, de felhívja a leendő főnök főnökét, aki egyengeti ezt a göröngyös utat, és kéri a segítséget. A nagyfönök rádörög a kisfőnökre, hogy most mit faszol, ha egyszer már nekem ígéretet tettek, akkor nem vonhatják vissza. Majd ad ő egy szándék nyilatkozatot, amibe mindent bele fog írni, munkaidőt, bért, egyebeket, és akkor én tovább léphetek. De attól ma még találkoznom kell a kételkedővel, és válaszolnom kell a kérdéseire, és most már én is kezdek elbizonytalanodni, holott eddig tök magabiztos voltam. Arról nem is beszélve, hogy este 8 körül akarja a randit, és otthon baromira nem fogják megérteni, ha ilyen sokáig dolgozok, akkor miért nem kérem a fuvaros segítségét a hazamenetelben. Juj de ordenáré módon érzem magamat!