Alapvetően büszke vagyok rá, hogy a lányom meghívott a leány búcsújára. Mégis húzódoztam, mert nem oda illőnek éreztem magam, ki hallott már ilyet, hogy a kedves mama elmegy a lánya ilyen bulijába... Mindaddig tipródtam, míg az egyik csajszi, (akit meg kell mondanom kivételesen nagyon szerettem a barátnői közül), fel nem hívott, és rám nem parancsolt. Hogy képzelem én, hogy nem akarok elmenni, én igenis oda illek a csapatba, és nem tehetek velük ilyet. Édes volt, és nagyon jól is esett.
Szóval tegnap még a vizsga után elmentem a megbeszélésre. Kellemes csicseri társaság volt. Jó volt nevetni egy kicsit a nap végén.
Főleg, hogy a megbeszélt telefonhívásomra semmi válasz nem érkezet a Kedvesemtől, és azóta sem.
Nem hívom, és nem írok sms-t!!! Ha beledöglök, akkor sem!!!!
Inkább készülök a mai vizsgámra, mert ha olyan horror lesz mint tegnap, akkor baj van. A vizsga elején 3-4 embert kivágott a tanárnő, mert puskáztak. Ezek után elő sem mertem venni. Nem is lesz ötös! Remélem azért sikerült a kettes szintet megütnöm.